Japán 19. sz. óta tartó folyamatos felfelé ívelése tulajdonképpen annak köszönhető, hogy azon hagyományainak mindmáig tartó megőrzésére és folyamatos megújítására volt képes, amelynek értékrendje a kelet-ázsiai Hun Birodalom egykori értékrendjében gyökerezik.
Ezen birodalom Kr. u. 1. sz.-ban történt széthullása után a hunok jelentős része meghódolt Kínának, ahol ma közel 200 millióan vallják magukat hun-származéknak. A hunok zöme azonban Európába és kisebb részük Indiába távozott, ahol Radzsasztán és Bihar valamint a független Nepál államok jelentős részéről mondható ki a hun-szkíta eredet, míg Guzsarat állam teljes mértékben hun-gyökerekre vezethető vissza. Következésképp Indiában legkevesebb 30 millióan vannak azok, akik a szkíták és hunok közvetlen leszármazottainak tekinthetők. Azonban úgy Mongólia mint Mandzsúria a hunok olyan ősi területei, ahol azok nagy számban túléltek. A kora-középkorban azonban Mandzsúria keleti fele Kokurjó néven egy olyan birodalmat alapított, amely az egész koreai félszigetet magába foglalta, következésképp annak legkeletibb nyúlványán több kisebb - jóllehet igen erős - hun-utód állam is alakult. Egyikük neve a "Kara" (= "fekete") volt, amely azonban gyakran "Kaya" néven szerepel a történelmi művekben. Ezen Kara-államból a 4.-5. sz. folyamán a koreai hunok több hullámban Japánba érkezve megalapították "Yamato" néven az ős-japán államot. Ettől kezdve a koreai-hun japán-hunná változva egy olyan folyamat vette kezdetét, ahol a hun-szkíta eredetű értékrend talán legtisztább formájában élhetett tovább. Ugyanis a szigetország elzártsága folytán az ősi hun-szkíta örökség nem csupán megmaradhatott és továbbfejlődhetett, hanem a 19. sz. második felétől kezdve egy figyelemreméltó folyamat vehette kezdetét.
Az amerikai Perry admirális a 19. sz. közepén Edóra - amit később a Tokió névre változtattak - zúdított ágyútüzével tulajdonképpen Japán nyugati gyarmatosításának folyamata kezdődött el. De csak elkezdődött, mivel az hamarosan megtorpant, ugyanis a rohamos tempóban beinduló, és a japán hagyományok lényegét a nyugati típusú modernizáció igényével sikeresen ötvöző reformfolyamat jóvoltából Japán képes volt kibújni a gyarmatosítók hurkából. Sőt néhány évtized múlva az 1905-ös orosz-japán háborúban képes volt legyőzni Európa egyik nagyhatalmát, amelynek jóvoltából az első világháború folyamán már a nyugati nagyhatalmak egyenrangúként voltak kénytelenek az addig elzárt klubjukba fogadni Japánt. Majd a vesztes második világháború után lényegében az ismétlődött meg, amit már a 19. sz. végén is bizonyíthatott, vagyis hogy fizikailag Japán ugyan legyőzhető, szellemileg ugyanakkor kevésbé. Vagyis a világ előtt bizonyítani volt képes, hogy a saját szellemi hagyományok megőrzése lehetőséget ad modern típusú fejlődésre is. Ezen túlmenően azonban az 1960-as években beindult azon intenzív típusú fejlődés - amelyet a "japán gazdasági csoda" néven kezdtek emlegetni - modellértékűnek bizonyult nem csupán japán viszonylatban, hanem messze azon túl is. Hiszen annak nyomán beindult dél-koreai, tajvani, hon-kongi, szingapúri etc. u. n. "csodák" modellként szolgáltak Kína számára is lényegében azon folyamat hatására, amely Japánban indult. Ezzel tulajdonképpen a szemtanúi lehettünk azon folyamat kezdetének is, amely nagy valószínűleg hamarosan át fogja rendezni a globális viszonyokat.
Ahhoz azonban, hogy megérthessük, hogy lényegében mi is lehet ezen átrendeződésnek a lényegi alapja, szükséges lenne a problémakör összességét más szempontok szerint is kiértékelni.
Mert ugyan az egységesülő Európa fontos dolog, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy Európa Eurázsia része. És mivel bizony nem is Eurázsia legdinamikusabban fejlődő része, szükségesnek tűnik őszintén elgondolkozni azon, hogy valójában mi módon is kezdhette el Japán azon folyamatot, amelynek Eurázsia keleti végén szemtanúja lehetünk. A módszer ugyanis nem titok. Mindenki számára elérhető. Igaz, hogy nem megy erőfeszítés nélkül.
Szembesülnünk kell ugyanis azzal a ténnyel, hogy a keleti és nyugati értékrend újraegyesítéséből csak nyerhetünk. Az európai egységesülés figyelemreméltó tény, viszont félő, hogy nem elég. Nem véletlenül figyelnek oly sokan Keletre. A japán, a koreai, a tajvani stb. "keleti csoda" létrejötte nem véletlen. Ezeknek az országoknak a lakói a lényük mélyén megőrzött készségeket szabadították fel, olyanokat, amelyekről a civilizált világ lemondott. A keleti gondolkozásmódban azonban olyan energiák szunnyadnak, amelyeket hihetetlenül fontosak a globális túlélés szempontjából. Vissza kell tehát találnunk a közös eurázsiai szellemi kulturális egység forrásaihoz. Ha ez megtörténik, újabb csodák következnek be. Eljött az ideje a csodák nemzetköziesítésének. Ebben a folyamatban megkülönböztetett szerep hárulhat ránk magyarokra, akik évszázadokon át közvetítettünk Kelet és Nyugat között. Mi nem veszítettük el a Kelet iránti fogékonyságunkat. Nem tartanám meglepőnek, ha a következő néhány esztendőben afféle kísérleti műhely szerepét töltenénk be az új kulturális és szellemi egységét kereső világba…
Valakinek ugyanis a 21. sz.-ban folytatnia kellene azon "csodák" valódi nemzetköziesítését, amelyet vitán felül egykor Japán kezdett el…