• Cím: 2083 Solymár, Turista út 43.
  • Telefon: +36 26 361 841
  • Mobil: +36 20 935 8434
  • E-mail: lepo.zoltan@hotmail.com

GYÖKEREIM ÉS CSALÁDOM

Faluról származom, és gyerekkoromban lényegében a néphagyomány szellemében és még részben a népművészet formavilága által meghatározott környezetben élhettem. Akkor még nem volt TV, amely azon gyökértelen ál-kultúrát terjeszti, amely tulajdonképpen meghatározza öngyilkos jelenünket.

Jóllehet Japánban is vannak problémák, azonban azon folyamatos megújulás, amelynek szemtanúi lehetünk a 19. sz. második fele óta, mégis példamutatónak tekinthető. Olyannyira annak, hogy számomra rendkívül izgalmas mindaz, amit 1976-körüli első látogatásom, majd 1979 és 1991 közötti ottani tartózkodásom, illetve az azóta történő néhány évenkénti visszalátogatásom során tapasztalhatok. Mivel különösképp gyermekkori falusi tapasztalataim nem engedik velem feledtetni, hogy a néphagyomány megőrzésének fontossága felmérhetetlen, ugyanis a Japánban tapasztaltak arról győztek meg, hogy ezen ország sikersorozata lényegében annak tulajdonítható, hogy ennek fontosságát soha sem feledte. Az itteni tapasztalatok bátorítottak fel tehát arra, hogy elkezdjem annak vizsgálatát, hogy a kodályi megállapítás - miszerint a magyar népzene évezredeket hidal át -, mennyire érvényes a magyar népművészet egyéb területeire is.

Az azóta végzett kutatásaim arról győztek meg, hogy ez így van egyéb területen is.

Bár Szekszárdon születtem, de azon közeli Bogyiszlón nőttem fel, amelynek népi táncegyüttese, valamint gazdag népzenéje a külföldi és hazai fesztiválok jóvoltából nem csupán Magyarországon, de külföldön is ismert. Nyilvánvaló tehát, hogy az első meghatározó impulzusokat a gyermekkoromban még általánosan használt népviselet és a falusi lakodalmak színes forgataga adta. Azonban más is. Igaz, hogy ennek valódi fontosságára csak Japánban döbbentem rá, ahol valamiféle "déja-vu" érzés fogott el a japánok alaposan kidolgozott és szigorúan betartott társadalmi érintkezésformáival találkozva. Gyermekkorom falusi szokásaiban ugyanis valami hasonló ünnepélyes szigorral találkoztam, ahol ismerték és betartották a bevett ünnepekkor és fontos társadalmi eseményekkor megkövetelt formákat. És bár jóllehet a mai Nyugat felületes közelítésmódja mindezt szükségtelen formaságnak könyveli el, mindazonáltal Japán - és Kelet-Ázsia - példája azt bizonyítja, hogy ez nem egészen így van.

Vagyis a gyermekkorom legkorábbi tapasztalatai és a japán tapasztalatok lényege esetemben egybeesik. Amikor tehát gyökereimről és családomról beszélek, nyilvánvalóan alatta bogyiszlói elődeimet értem.

De japán családomat is, amely jóvoltából lehetőségem nyílott arra, hogy egy olyan - a magyarság tudata által már elfelejtett, ugyanakkor az ösztönei és génjei mélyén még meglévő - tudásba is újragyökerezhessek, amelynek fontossága a 21. sz.-tól kezdve lesz egyre inkább egyértelmű lesz.

A jelen globális értékrend ugyanis túlontúl sokáig nem tartható fenn, és a világkultúra alapvető megreformálása elkerülhetetlen. Ezen folyamatot ugyanakkor valahol szükséges elkezdeni. Kodály és Bartók példájának gyümölcse a 21. sz.-ban fog beérni, amikor globális méretekben válik egyértelművé, hogy a globális zsákutcából való kiút megteremtése valamennyiünk érdeke, éljünk bármelyik pontján is veszélyeztetett glóbusunknak. A jelen globális értékrend ugyanis nem csupán "értéktelen", hanem öngyilkos is. Ebbe pedig nem nyugodhatunk bele. Szükségesnek tűnik tehát valami új megteremtésébe belevágnunk. Következésképp a Nyugatnak is fel kell fedeznie a nyugati civilizáció valódi gyökereit, más szóval elkerülhetetlen a keleti és nyugati értékrend megfelelő mértékű szintézisének megteremtése.

A magyar történelem és magyar néphagyomány mélyrétegei viszont azt sugallják, hogy erre Magyarországnál nincs alkalmasabb hely.

Hálás vagyok tehát úgy falusi magyar elődeimnek, mint japán családomnak azért, hogy ennek felismerésében segített. Mindenekelőtt feleségemnek, aki mindig mellettem állt, ugyanakkor szüleinek is, akik felnevelték azt, aki gyermekeim anyja lett, és akinek végül is mindent köszönhetek. Könyvem elején nem véletlenül áll az "Im memoriam Ota Zenshaku" ajánlás.

Ő apósom, könyvemet az ő emlékének ajánlom.