A www.google.hu keresőprogramjában nevem alatt mintegy másfél oldalt kitevő hivatkozás található, mivel több újságcikk, rádió- és TV-riport fogalakozott 30 éves kutatásom eredményeivel, sajnos nem pontosan emlékszem minden riportra és újságcikkre.
Egyetemista koromban az akkor zajló u. n. "japán gazdasági csoda" hatására fordult figyelmem a japán kultúra irányába, amelynek mozgatórúgóit szerettem volna megérteni. Ennek eredményeképpen lett barátnőm Ota Tomokó, aki a Yokohama Egyetemen középiskolai tanári diplomájának megszerzése után lett a kecskeméti óvónőképző és Kodály Központ, valamint a budapesti Zeneakadémia több kurzusának hallgatója. Nem kevésbé játszott ezen kapcsolat abban közre, hogy érdeklődésem a játék felé fordult, amely diplomamunkám témája is lett. Ennek eredményeképpen jelenhetett meg az "Új Tükör" 1978. április 16.-i számának 12.-13. oldalán és hátlapján egy cikk ezen diplomamunkáról Horváth Tamás tollából a "BABÁK, beszélgetés a Szabadító Játékról" címmel.
A következő évben Japánba költöztem, ahol 1991-ig éltem.
1991-es hazaköltözésünkkor mindenki lázban égett és abban reménykedett, hogy minden a legnagyobb rendben van, és Magyarország fényes jövő előtt áll. Kevesen látták azt, amit Varga Domonkos György, hiszen 1992-től az MDF sajtóirodájának, majd 1993-tól a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Tájékoztatási Irodájának vezetőjeként látta, hogy egy immorális rendszer nem lesz képes a kívánalmaknak megfelelően átalakulni anélkül, hogy az elsődleges hangsúlyt a szellemi-morális vonatkozásokra helyeznék. Könyveiben - mint az 1995-ös "A váratlan tanú", az 1999-es "K. I. kicsoda?", a 2000-es "Csali, gyilkos, áldozat", a 2001-es "Elsőkből lesznek az elsők" - ugyanis felfedi, hogy az effajta folyamatosság csak még mélyebb erkölcsi mocsár kialakulását eredményezheti, amennyiben az erkölcsi megtisztulás kérdésének másodlagos jelentőséget tulajdonítunk. Ezen könyvsorozatra a koronát talán a 2004-es "Baksisvilág" - amely "A korrupció természetrajza a rendszerváltás Magyarországán" alcímet viseli - tette fel.
Amikor tehát mindenki lelkesedett 1991-ben, jómagam tele voltam kételyekkel. Nekem persze - úgymond - "könnyű" volt. Én egy olyan országban töltöttem 12 évet, ahol ha egy mérnök egy hidat tervez és amennyiben az összeomlik, akkor az a mérnök valószínűleg öngyilkos lesz. Vállalja tettéért a felelősséget. Jómagam Japánban sok nyugatival - főképp amerikaival - találkoztam, és nem voltam túlontúl elragadtatva zömük erkölcsi szintjével, főképp a japán erkölcshöz viszonyítva azt. Nem voltam tehát elragadtatva, ahogy a magyarság akkor elbódult a lehetőségtől, hogy a Nyugat elhozza majd a Kánaánt.
Amikor tehát az "Új Magyarország" 1991 szept. 9.-i számának teljes 7. oldalán egy nagyobb riport jelent meg Szávai Géza tollából, jóllehet áttételesen, de mégis hangot adtam kételyeimnek. Szávai Géza remek partnerként, érzékenyen reagált, közvetítve véleményemet, miszerint nem elég az egységesülő Európáért lelkesedni, hanem észre kéne venni, hogy Európa Eurázsia része. A szubkontinens keleti végén ugyanis egy más világkép alapján építkeznek, sugallva, hogy érdemes lenne nem csupán erre figyelni, de a "Washington Post" egy akkoriban bizonyos Hank Burchard által a 3000 évet átfogó nomád művészeti kiállításról írott cikkére is. Eszerint ugyanis: "…a sajtó szabadsága azé, akié a sajtó, a történelem is az, amit a történészek az eseményekből kiválasztanak és elmesélnek… a szárazság és a fagy olyan jól megőrizte a nomádok művészeti és használati tárgyait, hogy sokkal több eredeti ázsiai anyag áll a modern tudósok és történészek rendelkezésére, mint amennyi ugyanebből az időszakból Nyugaton fennmaradt. Most már ismerni kezdjük a… valódi történelmet."
Engem elsődlegesen ezen vonatkozások szellemi-morális tanulságai érdekeltek. Nem csoda viszont, hogy az 1991-es eufóriában senki sem értette, hogy tulajdonképpen miért is, és valójában mit is akarok mondani.
1993-ban még szintén nem voltak erre érettek a feltételek, jóllehet a "Pest Megyei Hírlap" ápr. 2.-i (húsvéti) számának 22. oldalán Bánó Attila tollából egy riport jelent meg "Világtojás" címmel, illetve a "Ring" c. folyóirat ápr. 7.-ik számának 21. oldalán Benke László írt egy cikket "Beszélgetés egy eurázsiai magyar szobrásszal, Lépő Zoltán dinamikus harmóniája" címmel. A "Pesti Hírlap" július 14.-i számának 12. oldalán megjelenő "'56 szellemi öröksége - A "szingapúri" lehetőség" c., E. Z. szignót használó cikk írója még a teljes nevét se merte vállalni az ilyen "kényes" kérdések felvetése miatt. A cikknek szinte semmi hatása sem volt, jóllehet annyit mégis elért, hogy a szept. 18.-i szám a teljes 11. oldalát elfoglaló "Vélemény" rovatba egy cikket írhattam Vass Botond álnéven "Amit a Kelet tud, de a Nyugat már elfejtett" címmel. A "Kapu" c. folyóirat 1993/5-ös számának címlapján ugyan megjelent "Atilla" c. szobrom, illetve 55-57. oldalán "Hun volt a Han-dinasztia" címmel az előző riportok témáját tovább boncolgató Vajna Tamás cikke. Ekkortájt jelent meg az egyik bulvárlapban egy rövid ismertetés a Szlovákia Kulturális Intézetében tartott kiállításomról "Tantrikus magyar szobrász" címmel "cyprian" aláírással is, illetve az "Esti Hírlap"-ban "Egy magyar szobrász Japánban" címmel egy cikk "Cs. I." tollából.
1994-ben nyílt meg viszont egy nagyobb-méretű egyéni kiállításom a budafoki Szent Kristóf Galériában, amelynek kapcsán Burkus József írt egy ismertetőt a "Heti Magyarország" febr. 18.-i számának 15. oldalán "Szoborzene: Lépő Zoltán - a sárga európai" (kissé talán pejoratív) címmel. Szintén ezen kiállítás kapcsán készült velem az MTV 1-es csatornája "Magyarok" c. sorozatának márc. 8.-án sugárzott adása, amelynek riportere Csúri Ákos volt, ahol először fejthettem ki a történelmi vonatkozásokkal kapcsolatos véleményemet.
Jóllehet talán a 90-es évek végén egy félórás riport még elhangzott velem a Petőfi Rádióban, azonban a nyilvánosság elöl vissza kellett vonulnom, mivel éreztem, hogy mondanivalóm befogadására nem értek még meg azidőtájt a feltételek. Arra törekedtem tehát, hogy gondolataimat mielőbb egy összefüggő rendszerbe foglalva mielőbb befejezzem könyvemet. Ugyanakkor valami hasonló összefoglalásra az éter hullámain is sor kerülhetett, amikor is 2002-ben Bozsik József készített velem egy 47-perces riportot, amely a Kossuth-rádió szombat reggelenként elhangzott "Kopogtató" c. műsorában a dec. 28.-i adásban hangzott el.
Időközben azonban Magyarország mérföldkőhöz érkezett Öszöd formájában. Érzésem szerint ennek következtében 2008-ban már elég nyitottak lettek az emberek annak felismerésére, hogy a szellemi-erkölcsi vonatkozások megfelelő tisztázása nélkül nincs kielégítő jövő.
Legfeljebb újabb Öszödök sora.